11.:Ezt nem hiszem el!

A rejtélyes híresség, akit körülálltak a lányok, Harry Styles volt... Nem hittem a szememnek...sikítozni nem akartam, mert tudtam, hogy azt nem szereti, de minden vágyam volt, hogy közelebb mehessek hozzá...áá de nem akartam csak egy lenni a sok közül. Bármennyire fájt is, továbbmentem, deazért még egypárszor odapillantottam a csapat felé. A lányok nem akarták békén hagyni Harry-t. Szegénykém, gondoltam, nehéz élete lehet...Miközben ezt gondoltam, Harry hirtelen megszólalt:

-Bocsánat, Ladies, de ez volt az utolsó kép... most mennem kell, mert még nekem is vannak dolgaim.

Erre az első reakció az volt, hogy áááááh... aztán elkezdtek sikítozni a lányok, hogy nemár, maradjon még egy kicsit. Az egyik azt sikítozta, hogy GYERE HOZZÁM, GYERE HOZZÁM!! Harry csak mosolygott, otthagyta az ájuldozó lányokat...

és egyenesen arra indult, amerre én is álltam.

Gyorsan elfordítottam a fejem és sietve továbbindultam. Mondjuk elég fura volt, hogy a környék összes lánya ott van Harry körül csak én nem...dehát, nem szeretek mások ellen harcolni, tudva, hogy egyikünknek sincs esélye nála...

-Hé, te!-ez volt az a hang, amiért június óta vágytam, hogy halljam élőben, de most inkább csak idegességgel töltött el és fogalmam sem volt, miért. Inkább nem fordultam meg, és mentem tovább, mint aki süket.

Csak Harry hosszú lábait nem vettem számításba... egy perc sem telt bele és utolért.

-Hé, nem hallottad, hogy neked kiabáltam?

Egy percre felötlött bennem, hogy turistának tettetem magam, aki nem ért angolul, de aztán beláttam, hogy semmi értelme.

-De hallottam, csak nem hittem, hogy nekem kiabálsz...

-Hát, pedig senki mást nem látok itt... egyébként, szia Harry Styles vagyok.

-Nem mondod? Egyébként én meg Sarah Simon vagyok és directioner-ez mért kellett oda...

-Tényleg? Akkor miért nem jöttél autógramot kérni?

-Mert, tudod...öhm...igazából csak nem akartam énis odamenni, mint a többi sikítozó rajongó és megölni egymást egy közös fotóért, mert szerintem vagyunk már annyira felnőttek, hogy ezt felfogjuk, de úgy látszik nem...

-Wow, nem minden directioner gondolkodik így. Ez dicséretre méltó. Amúgy hány éves vagy?

-Tizenöt.

-Komolyan? Többnek nézel ki...

-Már nem is számolom, hányan mondták ezt előtted...

-Ja, bocs, nem úgy értettem, csak modtam...

-Nem, semmi baj, csak már uncsi...kicsit úgy, mint neked a sikítozás.

-Hát, igen, néha elég fárasztó... de aztán mindig arra gondolok, hogy ezek a lányok azért sikítoznak, mert szeretnek, és ez erőt ad.

-Ezzel most arra célzol, hogy én nem szeretlek??

-Nem, csak te más vagy, mint egy átlagos rajongó... de ugye te is szeretsz?

-Hát persze. :)

-Furi...

-Mi?

-Hát, ha valamikor kettesben vagy hármasban maradok egy rajongóval, akkor általában 2 perc sem telik el és azt akarják, hogy énekeljek...

-Te mondtad, hogy más vagyok... egyébként pedig most inkább megismerni szeretnélek az újságokon meg a wikipédián kívül, ha nem haragszol...

-Nem, nem, így sokkal jobb. Egyébként hol laksz?

-Pont... itt.-mutattam a házunkra, mert időközben megérkeztünk.

-Oh...otthonos...

-Tudom, hogy nem egy villa, de nekem megfelel...egyébként pedig nem sok ideje lakom itt, ugyanis cserediák programmal jöttem 3 napja...

-Igen? Te jó ég és honnan?

-Magyarországról, ha mond neked valamit...

-Áh, Niall egyfolytában áradozik arról az országról, mondjuk Liam is, állandóan: Harry, Harry nézd, Gera van a tv-ben, Gera van a tv-ben!!

-Akkor már eleged van belőlünk?

-Nem, nem azért, csak hogy már hallottam rólatok.

-Wow, úristen, Harry Styles hallott magyarországról...te jó ég, ezt tweetelnem kell!!

-Hagyd abba, rosszul csinálod!-de már fetrengett a nevetéstől.

-Najó, hát nekem be kell mennem...tudod, valakinek suliba is kell néha járni, ahhoz pedig tanulni kell.

-Oh, értem... de, tudod, mi lenne, ha...

-Nyögd már ki, Harry!

-Szóval, mi lenne, ha elkérném a számod és egyszer összefutnánk veled valahol?

-Várj! Azt mondtad: összefutNÁNK? A srácokkal együtt?

-Igen. Ha nem zavar, hogy Paul is elkísér majd minket...komolyan, Paul néha úgy viselkedik, mintha 5 évesek lennénk...

-Khmm...

-Nanee.. Igenis felnőttek vagyunk!

-Ha te mondod...

-Na, akkor megadod a számod vagy nem?

-Adom már, adom...-és lediktáltam neki.

-Szóval, öhm...még találkozunk...

-Igen.

-Akkor... sziia!

-Sziaa!

Bementem, kicsit olyan fura érzésem volt...

-Szia, Sarah, ki volt az a fiú, akivel kint beszélgettél?-üdvözölt Julia.

-Sarah pasija, Sarah pasija, Sarah pasija, Sarah pasija...

-Csönd, Stace, ő nem a pasim... ő Harry Styles...-ekkor esett le, hogy mi történt. Felrohantam a szobámba, bezártam az ajtót, lefeküdtem az ágyamra, néztem a plafont és csak vigyorogtam, mint a vadalma...